A privát partik világa az előítéletek mögött

Egy egyedülálló nő első találkozása a privát partikkal

Erika

Szeretném megosztani a saját tapasztalatomat, mert tudom, hogy ha annak idején olvastam volna egy egyedülálló magyar nő elsőkézből megosztott történetét, biztos nem fontolgattam volna évekig, hogy elmenjek egy privát partira. Baráti beszélgetésekből persze ismerős volt a swinger szó, de leginkább csak poénból említették az én köreimben. Bennem sokáig az élt, hogy ezekbe a klubokba csak párok mehetnek, hogy más párokkal lehessenek együtt.  Nos, egy kis kutatómunka után rájöttem, hogy ez nem teljesen van így. Nagyon sokat böngésztem hazai és külföldi oldalakat, mert szerettem volna, ha az első alkalommal (is) maximálisan biztonságban érzem magam egy tiszta helyen, igényes résztvevők körében. Így akadtam rá a Rope & Candy-re.

A Rope & Candy privát partikat rendez párok és egyedülálló hölgyek számára. A partikon általában 10 pár és 10 szingli lány vesz részt. Minden vendégüket körültekintően választják ki, emiatt meghívottjaink vonzóak és elegánsak, ez kivétel nélkül minden alkalommal így volt, amikor én ott voltam.

Miért szeretek részt ilyesmin szingli nőként?

Soha nem fordult meg a fejemben, hogy biszexuális vagyok, de tagadhatatlan, hogy megnézek egy-egy nőt az utcán. Kellett egy kis idő, míg be mertem vallani magamnak, hogy még ha nem is tudnám elképzelni, hogy tartós párkapcsolatban éljek egy nővel, szexuálisan igenis vonzódom bizonyos típusokhoz. Elképzeltem, hogy egy olyan párral bújok ágyba, ahol a férfit és a nőt is egyaránt vonzónak találom, és felizgatott a gondolat.

Dönthettem volna úgy, hogy örökre elnyomom magamban ezt az akkor még csak pislákoló igényt, de életem egyik legjobb döntése volt, hogy nem így tettem.

Mérlegeltem: vagy visszabújok a csigaházamba és inkább a komfortzónámon belül tevékenykedek tovább, vagy biztonságos keretek között kipróbálok valami merőben újat és izgalmasat. Nos, az utóbbi mellett tettem le a voksom.

A fantázia kielégítésének fontosságáról

Sajnos a pornó és a baráti iszogatások során ellőtt poénok igencsak negatívan befolyásolták, hogy mit gondoltam a szexpartikról. Az a kép rögzült, hogy azok az emberek, akik ilyen eseményeken vesznek részt romlott erkölcsűek és válogatás nélkül mindenkivel összefekszenek egy csettintésre. A Rope & Candy partik leírásából viszont azt szűrtem le, hogy a szervezők különösen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy igényes társaság gyűljön össze egy-egy estén és erről meg is bizonyosodtam.

Vettem a bátorságot, hogy megéljem azokat a dolgokat, amelyek piszkálják a fantáziámat, és egy olyan fiatalosan játékos önmagamra bukkantam, amiről fogalmam sem volt, hogy bennem rejlik.

Hogy miért éri meg ellátogatni egy Rope & Candy partira?

Nem is tudom, hogy honnan kezdjem…

  1. Először is az egyik legfontosabb: a szexualitásunk a természet ajándéka, soha nem kellene szégyenkeznünk emiatt. A szex mind a mai napig óriási tabunak számít, felnőtt emberként sem merjük megnevezni a saját nemiszervünket. A szexualitás sokoldalú megélése nemcsak a pillanatnyi öröm miatt fontos, de a hétköznapi életben is magabiztosabbá tesz. Annak az embernek, aki tisztában van azzal, hogy mi a jó a testének, mire képes, mire vágyik, mik a határai, mik az erősségei, az önbizalma is a helyre kerül.
  2. Nem kertelek: az élet egyszerűen túl rövid az unalmas szexhez. Ne gondold, hogy nincs jogod megélni a fantáziáidat csupán azért, mert mondjuk hosszú ideje élsz párkapcsolatban, vagy mert még nem mertél kísérletezni. A privát partik pontosan azért vannak, hogy biztonságos környezetben puhatolózhassuk ki mi az, ami működik, és mi az, ami egyáltalán nem.
  3. Az én testem, az én szabályaim. A rendezvényeken kiemelten hangsúlyozzák, hogy csak olyasmiben vegyünk részt, ami számunkra komfortos. Az, hogy részt veszel egy ilyen partin, semmire sem kötelez konkrétan, csak kitár előtted számtalan ajtót, ami mögött izgalmasabbnál izgalmasabb kalandok várhatnak. Senki nem érhet hozzád, ha te nem szeretnéd, ez viszont fordítva is igaz, a másik beleegyezése nélkül te sem bonyolódhatsz semmibe.
  4. A privát partik résztvevőit nagyon gondosan válogatják ki, ez biztosítja számunkra a biztonságos közeget. Sok előítéletes ember abból indul ki, hogy a privát partik tulajdonképpen részeges orgiák. Ezek a rendezvények ettől a lehető legmesszebb állnak. A meghívott vendégek tökéletesen tudnak uralkodni magukon, és azért jönnek, hogy minőségi élvezethez juthassanak.
  5. Olyan emberekkel találkozni, akik nyitottan állnak a szexualitáshoz, mindig felüdülés. Megszűnik az a feszítő érzés, hogy most valami olyasmit készülsz csinálni, ami eltér az általános értelemben vett normától. Az új dolgoktól való félelem nyilván bennünk van, de ez pillanatok alatt át tud fordulni egyfajta izgalmas kísérletezésbe.
  6. A szexuális fantázia megélése itt végre megvalósulhat. Mindaddig, amíg beleegyezésen alapszik az együttlét, nincs olyan vágy, amit el kéne titkolnod. Lehetőséged van jobban megismerni a tested és akár tanulhatsz is pár új trükköt.
  7. Új barátokat is szerezhetsz. Sok vendég az esték után is szervez közös programokat, hisz a szexualitás mellett ugyanolyan fontos számunkra az együttlétnek a társasági oldala is.
  8. Élőben nézni, ahogy valódi emberek három dimenzióban szeretkeznek számomra a szó legpozitívabb értelmében sokkolóan jó volt. Teljesen más fajta vágyat gerjesztett, mint a pornó.

Én azt ajánlom, pillants be a vörös posztó mögé, és nézd meg mit tartogat számodra ez a világ. Mit veszíthetsz?
A Rope and Candy hivatalos oldala.